Története

A magyar gyógyítás világhírű és szinte egyidős az államalapítással, igaz, őseink eleinte elsősorban a szent kutakat és a gyógynövényeket hívták segítségül egy-egy panasz kezelésére. Az 1800-as évek vége, az 1900-as évek eleje hozott áttörést a gyógyítás és a gyógyszergyártás világában. Ekkor kezdtek kialakulni azok a gyártási technológiák, amelyek lehetővé tették, hogy az újonnan felfedezett gyógyszereket jó minőségben és jelentős mennyiségben lehessen előállítani, így minden korábbinál több ember számára vált elérhetővé a gyógyulás.

A magyar gyógyszeripar története a XX. század elejére nyúlik vissza, amikor a hazai gyógyszeripar megteremtője Richter Gedeon 1901-ben a Sas patika megvásárlásával elindította saját cégét. Az ezt követő években további két, a mai napig működő gyár alapjait is lerakták. 1910-ben Wolf Emil és Kereszty György vegyészek megalakították az Alka Vegyészeti a gyárat, későbbi nevén Chinoint mai nevén Sanofit. 1913-ban Budapesten egy másik, vállalkozó szellemű kiváló szakember, Balla Sándor gyógyszerész a svájci dr. Albert Wanderrel megalapította a Dr. Wander Gyógyszer- és Tápszergyárat, mely a mai Egis gyógyszergyár elődje.

Magyarország az elsők között kapcsolódott be a gyógyszergyártásba, és vált néhány évtized alatt gyógyszergyártó nagyhatalommá. Rövid időn belül világszerte kivívta az orvosok és betegek elismerését, hiszen tudták, hogy bízhatnak a magyar készítmények hatékonyságában, kiváló minőségében. Ez utóbbihoz jelentősen hozzájárult, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet már 1927-ben bevezette az egységes szempontok szerint gyógyszerellenőrzést.

Jelentős mérföldkő volt a gyógyításban, amikor 1932-ben a későbbi Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel együttműködve Magyarországon állították elő először a világon üzemi mértékben C-vitamint, majd a ’40-es években pedig Földi Zoltán kidolgozta a C-vitamin szintetikus gyártásának metodikáját. Hasonló jelentőségű, amikor az 1930-as évek végén pedig megkezdték az egyik legismertebb sebhintőpor termelését, amellyel a II. világháború alatt nemcsak a magyar hadsereget és a Wehrmachtot látták el, hanem a semleges országokban lévő leányvállalatokon keresztül az angolszász hatalmakat és a Vörös Hadsereget is.

Az első világháború után jelentős fejlődést láttunk: a 30-as években már közel 65 gyógyszergyár működött hazánkban.

A gyógyszeripar folyamatos fejlődésével azonban nemcsak a betegeket, hanem az ország gazdaságát is segítette akkor, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Az 1929-től bekövetkező világgazdasági válság éveiben is stabil megélhetést jelentett az ott dolgozóknak, valamint elengedhetetlen export-bevételt hozott az országnak. A válságot követő évtizedben az iparág a nemzetgazdaság egyik húzó ágazata lett.

1948-ban megtörtént az ágazat teljes államosítása, így lelassult a szektor fejlődése, de a gyógyszeriparnak köszönhető, hogy az 1950-es években a „vas és acél” országában is biztosítani tudta, hogy maradjon hazánkban magas szellemi hozzáadott értéket képviselő iparág, később pedig a KGST táboron és azon kívül is az ország leginkább piacképes „termékeit” állította elő.

1990-után a piac liberalizálását követően a nagyvállalatokat privatizálták, és új vállalkozásokként a hazai gyártás második generációja is létrejött, megalakult a hazai gyógyszergyártói kis -és középvállalati kör.

A rendszerváltozás után ismét nemzetgazdasági kulcsszerep jutott neki, egyike volt a kevés privatizációs sikertörténetnek, amely során a külföldi tőke nem piacot vásárolt, hanem a hazai szakértelemre, technológiára építve nemzetközi piacokra történő gyártást hozott az országba.

A jelen magyar gyógyszeripara méltó őrzője az évszázados hagyományoknak, ráadásul már több mint 100 országban használnak hazánkban fejlesztett, gyártott, csomagolt gyógyszert.